ÖKO-SAROK
Iskolánk 2015 óta ökoiskola keretein belül is működik, a munkaterv kialakítása során ügyeltünk arra, hogy ne csak havi szinten próbáljunk megfelelni az elvárásoknak, hanem legyenek folyamatos tevékenységeink amelyet egész évben végzünk, illetve hogy iskolánkban minden munkaközösség valamilyen szinten részt vegyen az egészséges és környezettudatos nevelésben.
A környezettudatos nevelés során fontos diákjaink egészséges fejlődése és fejlesztése.
A gyerekek és fiatalok hosszú éveket töltenek az iskolákban. Ebben az időszakban érdemi hatást lehet gyakorolni a személyiségfejlődésükre, ami nagyban meghatározza az életmódjukban később kialakuló szokásaikat, az életideálokat, preferenciák kialakítását.
Az iskola a családi környezet mellett a szocializációnak azt a színterét jelenti, amelyben mód nyílik az egészségesebb életvitel készségeinek, magatartásmintáinak kialakítására és begyakorlására.
A magatartásmintákat a család és a pedagógusok együtt adják a gyereket számára, amit megtapasztalnak a való életben, azok lesznek számukra a legfontosabbak, azokat fogják igazán életük során alkalmazni, példaértékűnek tartani.
Ezért nagyon fontos, hogy iskolánk ökoiskolaként működjön, ahol a diákjaink tapasztalatokat szerezhessenek az egészséges és környezettudatos magatartáshoz.
Minden évben 2-szer papírgyűjtést tartunk ahol az alsó és felső tagozatot külön értékeljük, a legtöbbet gyűjtő osztályok (1-3. helyezett) pénzjutalomban részesül. A papírból befolyt összeggel az iskolai rendezvényeket támogatjuk.
Minden év szeptember 2. hetében az alsó tagozatos osztályok akadályversenyen vesznek részt, több állomáson kell versenyezniük, ahol nem csak ügyességi hanem egészséges életmóddal kapcsolatos kérdésekre is kell a gyerekeknek válaszolniuk.
Minden évben felkeressük a kerületi önkormányzat által működtetett idősek otthonát, ahová egy diákjaink által készített adventi koszorút viszünk egy kis műsor kíséretében. A kerületi önkormányzat szervezésében karácsonyi díszeket is készítenek a tanulóink a kerület időseinek.
A tanítási év utolsó hónapjában környezetvédelmi világnap alkalmából alsósoknak plakátversenyt és kiállítást rendezünk az aulában, ahol a legszebb plakátokat évfolyamonként díjazzuk.
Ekkor takarítjuk be az utolsó tavaszi növények terméseit.
Ilyenkor kerülnek megrendezésre az alsó tagozaton a tanulmányi kirándulások. A tanítási év utolsó napjaiban alsó tagozaton 3-4-es és felső tagozatos diákjaink erdei iskolában vannak, melyről beszámolót írnak.
Folyamatos tevékenységeink:
Az iskola honlapján az Ökoiskola hírek létrehozása, karbantartása
Környezeti szempontból előnyös beszerzések kivitelezése, környezetbarát termékek használata.
Komposztáló működtetése.
Az iskolaudvar zöld felületeinek gondozása. Beltéri növényzet ápolása.
A fenntarthatósággal összhangban lévő dekoráció kialakítása a jeles napok alkalmából.
Együttműködés a vállalkozókkal (Főkert).
Gondnokság vállalása a környezetünkben lévő természeti és épített környezeti érték felett (szemben lévő játszótér).
Szelektív hulladékgyűjtés az iskolában; műanyagkupak, PET-palack, elem, papír gyűjtése.
Iskolai konyhakert gondozása.
Letölthető munkatervek:
Ökoiskolai munkaterv 2024/2025
Ökoiskolai munkaterv 2023/2024
Ökoiskolai munkaterv 2022/2023
Ökoiskolai munkaterv 2021/2022
Ökoiskolai munkaterv 2020/2021
Ökoiskolai munkaterv 2019/2020
Ökoiskolai munkaterv 2018/2019
Ökoiskolai munkaterv 2017/2018
Ökoiskolai munkaterv 2016/2017
Ökoiskolai munkaterv 2015/2016
Letölthető beszámolók:
Évvégi beszámoló - 2023
Évvégi beszámoló - 2022
Évvégi beszámoló - 2021
Évvégi beszámoló - 2020
Évvégi beszámoló - 2019
Évvégi beszámoló - 2018
Egyéb anyagok:
Állatok világnapja - 2024
Madarak és fák napja - 2024
Az év fajai - 2024
A Víz Világnapja - 2024
Földrengés Japánban - 2024
Budapest 150 - 2023
Állatok Világnapja - 2023
Környezetvédelmi Világnap - 2023
Madarak és fák napja - 2023
ÖKO-percek - A Föld Napja - 2023
ÖKO-percek - 2023. március - A Víz Világnapja
Földrengés - 2023
Földrengés - 2023
Madaraink védelmében - 2023
Városok Világnapja - 2022
Állatok Világnapja - 2022
Környezetvédelmi Világnap - 2022
Madarak és fák napja - 2022
A Föld Napja - 2022
Az év fajai - 2022
ÖKO-percek - 2022. március - A Víz Világnapja
ÖKO-percek - 2022. január - Madáretetés
ÖKO-percek - Fogyasztóvédelem - 2021
Városok Napja - 2021
Állatok Világnapja - 2021
Környezetvédelmi Világnap - 2021
Madarak és fák napja - 2021
A Föld Napja - 2021
A Víz Világnapja - 2021
Az év fajai - 2021
Városok Világnapja - 2020
Állatok Világnapja - 2020
Ökopercek - 2020. szeptember
Környezetvédelmi világnap - 2020
Madarak és fák napja - 2020 (összeállítás)
Madarak és fák napja - 2020 (bemutató)
A Föld napja - 2020 (bemutató)
A víz Világnapja - 2020 (bemutató)
Környezetvédelem GYIK (videó)
ÖKO-percek, 2019
A Kvassay-zsilip meglátogatása
Ausztriai tábor 2018
Az ökoiskola 3 éve
Ausztriai tábor 2017
ZÖLDÜLTÜNK
Ausztriai tábor 2016
Erdőismereti foglalkozás
Honismereti tábor